Tavaszt sírnak kanyargó folyók,
gyökeret vetett part menti fák,
álmosan ébred az árva világ.
Hátat mutatok a sivár földnek,
megyek feléd szirmot bontó nyár.
A jegenye fák fölött
hiába káráltok varjak!
Magasan jár már a Nap,
hát eredjetek!
Rakjatok fészket más hazában.
Sirámoktól hangos az erdő,
búslakodnak a lomb hullajtó fák,
ködfelhőt fúj a szél, az elárvult mezőségre.
Vércse száll, magas hegyek ormain túl,
kitárt szárnyain, napfény suhan.
Nem rabolni jön.
Haza hívták a szelek.
Kondul a harang
a templom tornyán, várnak
a dombok, lankás tájak,
hegyek között megbúvó kis falum,
hol a Duna kanyarog, szelíden medrében,
