Előttem jár az ősz

Bennem akkor is, mindig nyár lesz,

ha megvénülve hangtalan sír a táj.
Rozsdás avar fedi be a ligetet,
hol az ős fák lombajai alatt,
megzörren az ősz-idő.
Fájdalmukban jajdulnak  a hegyek,
mezőkön megsárgulva, földekre borul a kalász.
Deressé vált határban varjak kárálnak
mert közeleg  a tél.
Szürke, ködös hajnalok elfedik
dús rétek zöldellő bársonyát.
Bennem akkor is, mindig nyár lesz,
ha  lépteim nyomát  mossa az eső.
Kopottan a házak faláról,
hömpölyög megáradva  a folyó,
ha sorfalat állanak,
meghajolva, zord szélben
feszítve, fasoron a  jegenyefák,
 s széltől táncoltatott  leveleket söpör
elém az őszelő idő.
Bennem akkor is, mindig nyár lesz
ha  pírjában sebzett arcomon,
ráncaiban sóhajtanak a holnapok,
fekete csuhát öltve magára
ablakomon kopogtat a magány,
s  csend üli meg az otthon melegét,
hol a gyertya pisla fénye ád világot,
s az időt megállítva keresem benne
múltam válaszát.