ahogy mozdulatomban
zörren a haraszt.
Magamra veszem őszidők
sok színű arcát,
szökell velem a nyár.
Ráncokat varrtak homlokomra
a mögöttem hagyott évek.
Halál kopogtat az ajtón,
deret fúj a szél,
párától tejfehér, az ablakom.
Hideg van idebent.
Szívem éppen, hogy dobog,
üres tekintettel révedek,
forog velem a világ,......
Hinnem kellene, hogy
nem csak szavak lesznek
a palatáblán,
nyomot hagyok a hóban,
megyek előre,
tavak maradnak, az eső után.
Nem múlhat el, hisz halkan
duruzsol fülembe a nyár,
langy eső mossa erdők
kiszáradt fövenyét.
Sarjadzó gondolatok
úsznak a felszínen,
elmerülök a mélyébe.
Kilökött szavakat
hordoz az őszidő,
magamra veszem,
sokszínű arcát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése