Káprázat

A szavak ömlenek,  kikívánkozva
vajúdva a világra, kínját én állom.
Idegenek arcok.

Idegen a hely, ahol vagyok.
Élek még?
Csípj meg! De ne rúgj belém.

Csak érzem, nem tudatos
egyetlen lépésem sem.
Nyikorogva szól a megmunkált vas.

Elmém bont, fejemből elvész a vízió. 

Elérhetelen a horizont, 

az ég és a föld, összeérni látszik,

hol nincs lent és fent,
csak csillagok, ahogyan

futnak a fénytelen üvegen. 

Elmegyek, el a zakatoló zajjal.