Convictus (elítélt)

Szitált a köd,
havat lehelt
füzek, vizek illata rája. 
Fagy lepte be a tájat
és a dér, halált csókolt a dáliákra.
Idegen parkok kopott pázsitján,
roskadva döccent bele a halálba.
Megriadt madarak az álmok.
Az ablakon, eltévedt rovar
riadt dobogása.
Elvitték őt,
egy nehéz út elején.
A zöld leplekre gondolt,
nem a gyümölcsfákra.
Aznap éjjel lassan,
rőten kelt fel a hold.
Bíbor cseppek a lepedőkön,
felhők vitték messzire.
Se nem élő, se nem holt.
Nem gondolt többé a kertre,
a gyümölcsfákra.
Rongyait az idő mind
vízbe hajigálta.
A folyóra gondolt.
-Ez az én csendem.
Nincsenek benne szavak
és mozdulatok,
csak a víz hozta
együtt úszó vágyak,
végtelenek és kimondhatatlanok.
Arca selymét fürdették a fények.
Gyöngyöt, zafírt
szitált a nyár,
virágszirmok hullottak.
Többé nem gondolt
a kertre és néhány
gyümölcsfára.

(2019.05.18.)