Záróakkord

 

Csendben ereszkedik, 

bekerít az esti áhítat

Még nem falt fel

ez a békétlen világ. 

Az utolsó erőd. 

Menedék -e táj, 

mert ez egy jó világ. 

Időtlen és különös minden. 

Egyenesen járunk benne,

emberségre lelhetünk itt.

Egyhangú, hullámzó 

meneteléssel úszik víz. 

Hullik a folyóba 

a sokféle beszéd, 

gurul bele a nevetés, 

és közben a homlokok mögül

elviszi a gondokat. 

Ilyen egy ünnep, 

mire fénye lesz a lángnak, 

az árnyak is összemosódnak.

Csak a füst kígyózik,

tekereg a fák között,

és  a Pilis hajbókolva

megemeli kalapját.

Megpróbálom megérteni 

magamat, egy

Isten hozzádot mondani, 

de nem felel senki. 

Én másképpen szeretek. 

Ami nekem még csak

nem is emlék, 

azt megélték már mások. 

Bezárom magamba, 

őrzöm és rakom egymásra.